„Ha ez komoly lenne, adnának rá valamit.”
Augusztusban voltam szűrővizsgálaton. Semmi különös, semmi nem fájt, azért mentem, mert így szokás. Egy olyan számmal jöttem el onnan, ami nem tetszett.
A koleszterinszintem magas. A konkrét értéket ide nem írom le, és jó okom van rá — mindjárt megérti, miért. Senki nem írt fel semmit, senki nem hívott vissza. Kaptam egy papírt számokkal, és csendet körülöttük.
Két nap alatt kész volt a védőbeszédem
Nem maga a szám az érdekes. Az az érdekes, mit csináltam vele.
Két nap alatt kész listám volt a fejemben. Munkában tizenötezer lépést megyek, egy egész nap alatt ez kijön húszezer fölé. Minden reggel jógázom, háromszázhatvanöt napon át, kivétel nélkül. Januártól április végéig minden évben négy hónapos szigorú rezsimet tartok — alkohol nélkül, két hónap hús nélkül, este hatkor az utolsó étkezés. Igen, az év hátralévő részében megiszom egy pohár bort, de nem minden nap, és sosem tartottam ezt problémának.
A lista minden pontja igaz. És mégsem azért állítottam össze, hogy megértsek valamit. Azért állítottam össze, hogy nyugalmam legyen.
A végén pedig hozzátettem még egy mondatot, a legjobbat az összes közül: ha ez komoly lenne, adnának rá valamit.
Pontosan így gondolkodik az ismerőseim fele. Talán ön is.
Két nő, ugyanaz a szám, két ellentétes végkifejlet
Édesanyám ötvenkét kilót nyomott. Egész életében mozgásban volt, nehéz, zsíros ételeket nem evett — és a koleszterinje mindig magas volt. Rákban halt meg. Olyasmiben, aminek semmi köze nem volt ahhoz a számhoz.
Nagymamám szintén egész életében mozgott. De a régi módon evett, zsíron sütve, ahogy akkoriban főztek. Az ő koleszterinje is mindig magas volt. Majdnem kilencven éves koráig élt.
Amikor így egymás után leírtam, bizonyítéknak tűnt. Két nő, három generáció, ugyanaz a szám és teljesen ellentétes végkifejlet — az embernek kedve támad kijelenteni, hogy ez az egész mindegy.
Nem mindegy. És ez az egyetlen pont ebben a szövegben, ahol teljesen pontos akarok lenni: két ember nem bizonyíték. A magas koleszterin nem ítélet és nem is jóslat, hanem valószínűség — és egy valószínűséget nem lehet igazolni vagy cáfolni két emberrel egyetlen családból. Ha lehetne, senkinek sem kellene orvostudomány, elég lenne a családi történet. Nagymamám semmit sem bizonyított. Csak szerencséje volt, génjei, vagy mindkettő.
Amit a családunk története valójában mutat, sokkal szerényebb: nálunk mindenkinek megvan. Még a karcsúaknak is. Még azoknak is, akik mozogtak. Ez a szám nálunk nyilvánvalóan nem jutalom a jó viselkedésért, és nem is büntetés a bűnökért — és ötven évembe telt, mire ezt megértettem.
Négy hónap becsületes munka, amit sosem mértem meg
Amikor ezt átgondoltam, még valami eszembe jutott — és ez jobban bánt, mint maga az eredmény.
Azt a négyhónapos rezsimet minden évben megcsinálom. Négy hónap alkohol nélkül, kettő hús nélkül, este hatkor vacsora. Ez komoly munka, és becsületesen csinálom.
És egyetlen egyszer sem — egyetlen évben sem — vetettem alá magam vérvételnek előtte és utána.
Így ma egyetlen augusztusi számom van a kezemben, és semmilyen előzménye. Nem tudom, hogy ez a szokásos számom-e, vagy kivétel. Nem tudom, hogy az a koleszterinrezsim csinál-e velem valamit, vagy semmit. Négy hónap fegyelem minden évben, és nulla válasz arra a kérdésre, hogy ér-e valamit.
A legtöbb ember hasonló helyzetben van. Néhány évente egyszer mérünk, egy pillanatfelvételt kapunk, és úgy olvassuk, mint a jellemünkről szóló ítéletet. Pedig csak pillanatfelvétel. Egy nap, egy reggel, egy vérvétel.
Így hát elhatároztam, hogy hozzáteszem a tai chit
Valóban. Ez volt az első igazi reakcióm arra a papírra. Nem az a kérdés, mit jelent a szám. Nem az, hogy „megkérdezem a következő rendelésen”. Egy döntés, hogy reggel jógázok, este pedig hozzáteszem a tai chit.
Ez nem rossz döntés. A plusz mozgás senkinek sem árt, és tényleg szívesen csinálom.
De ha egymás után rakja ezt ki — húszezer lépés, jóga minden nap, négy hónap méregtelenítés, nagymama zsíron sütve kilencven évesen, és ha ez komoly lenne, adnának rá valamit, és mellesleg hozzáteszem a tai chit — akkor ez már nem életmódnak tűnik, hanem valami másnak.
Úgy néz ki, mint egy ember, aki nagyon szorgalmasan kerülget egy rövid kérdést.
Nem akarok ebből tanulságot csinálni, és nem mondom meg, mit tegyen a saját eredményével. Az én képem nem az ön képe — nekem megvan a családi történetem és az orvosom, aki negyven éve ismeri, önnek pedig megvan a magáé és a magáé. Azt a számot csak az tudja igazán elolvasni, aki ismeri a teljes hátteret.
Azért írom ezt, mert meglepett, milyen könnyű volt. Két nap alatt, egyetlen hazugság nélkül, csupa igaz mondatból, felépítettem egy indokot, amiért nem kell foglalkoznom semmivel. És ha nem írtam volna le úgy papírra, ahogy most olvassa, észre sem vettem volna.
Nem tudom, mit jelent a számom. Egyelőre csak annyit jelent, hogy tudok róla. Jövőre pedig végre megméretem január előtt és április után is — hogy találgatás helyett két számom legyen.
Ennyit tanultam eddig ebből a szűrővizsgálatból.
Ha ez a gondolatmenet elvezette ahhoz a kérdéshez, hogy mit jelent valójában a koleszterin, és mit lehet vele reálisan tenni, erről egy tényszerű cikket is írtunk: Koleszterin ötven után.
Ez az én személyes véleményem, nem orvosi tanács — hogy mit tegyen a saját számával, azt legjobban az ön orvosa mondja meg, aki ismeri az ön kórtörténetét, nem egy idegen szöveg az interneten.
— Michal
Newsletter
Nové články priamo do vašej schránky
Raz–dvakrát týždenne zrozumiteľný článok o zdraví po päťdesiatke. Žiadny spam, žiadny predaj — odhlásiť sa viete kedykoľvek.
